Szerző: Márai Sándor
Cím: A gyertyák csonkig érnek
Kiadó: Helikon Kiadó
Oldalak száma: 180
SPOILERMENTES KRITIKA!
A múlt hétvégén épp a Tháliában voltunk nővéremmel, az Abigélt néztem, és szünetben eszembe jutott, hogy én tulajdonképpen a régi magyar szerzők műveit (köztük Szabó Magdát) alig ismerem. Innen valahogy eszembe jutott Márai Sándor (ne kérdezzétek, hogyan), akinek a Füves könyvéből olvastam részleteket, illetve az Eszter hagyatékából készült színdarabot is láttam pár éve, de egyébként még nem volt szerencsém a műveihez. Ezt a hiányt pótolva el is mentem másnap a könyvtárba, hogy kihozzam A gyertyák csonkig égneket.
A tábornok 41 év és 43 nap után kap egy levelet. A feladó azt üzeni neki, hogy meg fogja látogatni. Már csak ketten emlékeznek rá: a tábornok és Nini, a kilencvenegy éves dajka. A megérkezés napján a vendéglátó felidézi magában a múltat: még gyermekkorában barátjává fogadta Konrádot, a szegény családból származó kisfiút. Együtt nevelkedtek, együtt játszottak, tanulmányaikat is közösen folytatták. Természetük azonban nagyban különbözött: Konrád úgy tudott nyúlni a zongorához, ahogy senki más, ezzel szemben a tábornok abszolút nem értett a zenéhez. Konrád soha nem tudta feldolgozni a köztük lévő társadalmi különbséget, egy nap nyoma veszett. A hosszú évtizedekkel későbbi visszatérése megbolygatja a tábornok életét. Vacsorakor kék gyertyákat gyújtanak, majd hosszasan beszélgetnek. Elmondják egymásnak, mi történt velük az eltelt idő alatt, és az is kiderül, miért tűnt el nyomtalanul a fiatal annak idején. Mire a beszélgetés végére érnek, a gyertyák csonkig égnek.
Azt hiszem, életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy eddig hanyagoltam Márai Sándort. Persze, még elég fiatal vagyok, lesz időm pótolni ezt a hiányosságomat, ugyanakkor - kicsit ellentmondásba keveredve magammal - nem bánom, hogy csak most került a kezembe. Pár évvel ezelőtt nem kötött volna le ennyire, lehet unalmasnak, lassúnak találtam volna. Mert maga a történet valóban nem sok - a kiadó szerinti fülszöveg nagyjából le is fedi -, inkább maga a leírás a lényeg.
Márai stílusa teljesen elvarázsolt, ugyanakkor hasonlóan Cormac McCarthyhoz, róla is azt gondolom, hogy ő tipikus férfiíró. Mondjuk nem annyira durván, mint angol társa, de szerintem a regény egyes mondanivalóját csak férfiak érthetik meg igazán. Ezzel nem szeretnék megbántani senkit - főleg a női olvasókat -, csak úgy vélem, azt az érzést (barátságot), amely a két szereplőt összeköti, jobban érthetik-érezhetik az erősebb nemhez tartozók.
A szerző gondolataival nagyon sok helyen egyetértettem (ahogy ez majd ki fog tűnik a majd' kéthavi idézetözönből). A mondatai, amelyekkel megfogalmazza érzéseit, gyönyörűek és elgondolkodtatóak, ugyanakkor egy-két helyen túl soknak találtam. A vadászatos témát például már untam is egy kicsit, míg nem jöttek a fordulatok.
Azt biztos, hogy hamarosan neki látok újabb Márai-köteteknek, ha esetleg valaki tud ajánlani egy-kettőt, amit mindenképpen el kell olvasni, várom a jelentkezését!
Értékelés: 10/8
Még nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.