Szerző: Takami Kósun
Cím: Battle Royale - "van rosszabb az iskolánál" (Battle Royale)
Fordító: Mayer Ingrid
Kiadó: Ulpius-ház Kiadó
Oldalak száma: 740

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Már a megjelenésekor is szemezgettem a könyvvel, ráadásul egy éve már ott porosodott a polcomon is, de egy külföldi utazás kellett hozzá, hogy mégis kézbe vegyem ezt a regényt. Talán a régebbi olvasók emlékeznek, hogy januárban 10 blogger összefogásával megszületett 'Az évtized könyvei' TOP 50-es listája. Akkor ez a kötet is felkerült (méghozzá a 43.helyre), bár ebben nekem nem volt szerepem. De csak mert addig nem olvastam.

A történet szerint egy utópisztikus Japánban járunk, ahol minden évben kiválasztanak 50 középiskolát, amelynek egy harmadikos osztálya részt vesz egy programban. A verseny szabálya egyszerű: meg kell ölniük egymást. Persze, ez mellett vannak még feltételek, mint például, hogy ez az egész titkos a játék végéig; ha 24 óráig nem hal meg egyetlen diák sem, akkor az összes tanuló felrobban; vannak úgynevezett tiltott zónák, amelyre ha belépnek, hasonló sors vár rájuk, mint az előbbi szabálynál. Mindenki kap egy fegyvert, ám ha pontosak akarunk lenni, inkább ölésre alkalmas eszközök ezek, hiszen akad itt villa, darts, sarló, géppisztoly. És bár először mindenki azt hiszi, hogy senki nem képes megölni a saját osztálytársát, a gyilkosságok hamar elkezdődnek, és egyszer sem fenyegeti a diákokat az a veszély, hogy letelik az a 24 óra...

A regény, bár sokan hasonlítják a Legyek urához, számomra mégis eredetinek tűnik. A szerző közel három évig írta a könyvet, és ez meg is látszik: minden szereplő halála kidolgozott, mindegyik saját egyéniség, és a legtöbbjüknek a múltjába is betekintést nyerhetünk. Nem lehetett egyszerű átlátni, hogy kit, mikor, hogyan és ki által ölt meg, gondolom a vázlatos papírjai vastagabbak voltak, mint maga a kötet.

A könyv egyik legnagyobb érdeme egyben a legnagyobb hibája. A kiadó vette a fáradtságot, hogy egy igazán minőségi könyvet nyújtson át az olvasóknak (nem mellesleg megfelelő áron). A kötetben megtalálhatjuk a játék helyszínéül szolgáló sziget térképét, a tiltott zónák listáját az időpontokkal, az osztály névsorát, a részek közötti illusztrációk (amelyek egyébként nagyon jóra sikeredtek), pedig folyamatosan mutatják az éppen akkori helyzetet. A fejezetek végén mindig megtalálhatjuk, hogy hányan maradtak még életben, és ezt az adatot, a bal oldalon fenn is közzé tették. (Ráadásul olyan információk kíséretében, hogy melyik suliról is van szó, vagy hogy melyik résznél járunk). Azonban számomra épp ez volt zavaró: mikor megnéztem, hogy hány oldalas is a könyv (ez talán a molyoknál nem meglepő), egyből szembe találtam magam az információval, hogy hányan is maradnak életben. Innentől kezdve, pedig nem volt annyira érdekes a kötet, hiszen tudtam, hogy nem szerethetek meg sok embert, mert úgyis meghalnak. Az viszont érezhető volt, hogy ki(k) lesz(nek) az(ok), aki(k) túléli(k) a harcot.

Egyébként volt egy dolog, amitől féltem, de mint később kiderült, kár volt: 42 diák, ráadásul mind japán - ennyit képtelenség megjegyezni. Azonban az író mindig odaírta, hogy az illető fiú-e vagy lány, ráadásul még a sorszámát is megadta. A tanulók közül körülbelül tíz olyan volt, akik fontosabb szerepet kaptak, úgymint Szóma Micuko, Nakagava Noriko, Kavada Sógo, Kirijama Kazuo vagy Nanahara Súja, őket pedig nem volt nehéz észbe tartani.

A borító nekem nagyon bejön, megragadta a könyv lényegét. A fordítással sem volt semmi gond, nem lehetett könnyű fordítani egy ilyen szöveget.

Az egyetlen, ami zavart, a könyv kötése. Akárhogy is próbáltam vigyázni rá, a vastagsága miatt meghajlott a könyv gerince egy helyen. De ez is persze csak az én fóbiám.

Értékelés: 10/9

Borostyán kritikájában még egy kis illusztrációt is kapott a könyv. :)

2010. szept. 3. - Chris
Címkék: Olvastam 2010 ben, Takami Kósun, Ulpius ház Kiadó Kategóriák: Könyvkritikák
Még nincsenek kommentek