Szerző: P. B. Kerr
Cím: A Babiloni Kék Dzsinn (The Blue Djjinn of Babylon)
Kiadó: Agave (2006)
Fordító: Varga Bálint
Oldalak száma: 320

Minden arra utalt, hogy ez a könyv nagyon jó lesz. A sorozat (A Lámpás Gyermekei-trilógia) első kötete magával ragadó volt, izgalmas kalandokkal megfűszerezve. Bár látszott, hogy a szerző a HP-re épít, mégis megtalálta azt a helyet, amelynek a HP-hez semmi köze: a sivatagot. Az első könyvről elég ennyi, de jobb lett volna, ha a szerző itt megáll, mert a történet már így is kerek történetet alkotott, a második részre semmi szükség nem volt, csak rontotta a sorozat színvonalát.

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért ír egy szerző trilógiát, ha már az első könyv is egy külön történet. Mára már rájöttem: a pénz miatt. Háromszor annyi könyv - háromszor annyi pénz. Néha jó, ha van folytatása a regénynek, de -mint már említettem- jelen esetben ez felesleges volt.

Az alaptörténetről annyit, hogy a két főhős, Philippa és John ikrek, és 12 évesen megtudják, hogy dzsinnek. Nos, az első megjegyzésem: a második rész egy teljesen összecsapott mű. Példának szeretnék egy idézetet mutatni a könyvből: "John és Philippa Gaunt, akik New Yorkban, a keleti 77. utca 77. száma alatt éltek, ikrek, és pontosan ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint a többi gyerek. Például a Halloweent. De az ikrek teljesen véletlenül dzsinnek is, akiknek hatalmukban áll teljesíteni bárkinek a három kívánságát. Tudvalevő, hogy a dzsinnek tűzből vannak, így nem igazán szeretik a hideget, és az olyan tapasztalatlan, fiatal dzsinnek, mint Philippa és John, hűvös időben szinte teljesen erőtlenek. Ezért lehet több dzsinnt találni a forró, sivatagi országokban." Hát ennyi. Nem tudom, észrevettétek-e, de ez volt kábé az első kötet összefoglalása. Néhol a szerző elejt egy-egy mondatot egy párbeszéd kellős közepén, hogy nagyjából értsük miről van szó, de azt is csak igazán úgy lehet érteni, hogy ha előtte olvastuk a könyvet.

A következő, ami arra utal, hogy a szerző összecsapta a regényt: én személy szerint nem értettem, hogy mik is a Dzsinnoverzo szabályai. Azt tudom csak elmondani, hogy egy kockajáték, amelyet hét kockával játszanak, és egy olyan kristálypohárral játszák, amely kimutatja, ha egy dzsinn csalni próbál. A többiről nem tudok semmit mondani, mert a szerző csak leírta (?), hogy a Bástya ezt meg ezt jelenti. De az "ezt"-ekről semmi fogalmunk sincs.

Az egyik legjobban elbaltázott jelenet: amikor Philippa beszél a BV-vel, az igazmondó könyvvel, megtudja, hogy a Babiloni Kék Dzsinn a nagymamája (ezt már a regény elejétől 99%-ra biztosra is vettem, szóval nem ért nagy meglepetés). És ahelyett, hogy ledöbbent volna, "hát most mással kell foglakoznom" alapon elment. Pedig itt nagyon jól meglehetett volna oldani az egészet, mert ebben a fejezetben Philippa szemszögéből látjuk az eseményeket, ugyanis a lány naplót vezet. (A történet amúgy a szerző szemszögéből van leírva.)

A másik problémám az "akciójelenetekkel" volt: Ahogy a fülszövegen beharangozták, hogy Johnnak meg kell küzdenie egy hatalmas és veszélyes madárral (Rukkh-kal), ahhoz képest, nem is ő győzte le, és a madár egy fél oldal után minden további nélkül távozott. (Arról nem is beszélve, hogy a borítón, a madár ellen a csónakban a két testvér harcol, a regényben pedig egy rézből álló lény üldözi el a lapátjával.)

A borító fülszövegén azt olvashatjuk, hogy a szerző minden tudását belesűretette ebbe a trilógiába. Ezt el is hiszem: ugyanis ebben a regényben tényleg minden van a görög és római mitológiától kezdve, Drakulán és ogréken át, egészen Kharonig. Ez zavaró. De nagyon. Az első kötetben még jó volt, mert ott csak Egyiptomról és annak kultúrájáról volt szó, no meg persze a dzsinnekről. A regényben éppen ezért gyorsan váltják az események, és így nem igazán élvezetes. Talán ha jobban kifejtette volna a témákat, az egész könyv jobb lenne. (ez 320 oldalas)

És egy utolsó megjegyzés magához a regényez: a szereplőknek nincs jellemük, nem jelenik meg előttem semmi, ha meghallom a nevüket. Ha jól emlékszem a második kötetben egyszer sem említi, hogyan is néznek ki a gyerekek, vagy más szereplők. Csak a borítóról és az első kötetből tudhatjuk, hogy az ikrek vörös hajúak. Vagy például a ruhákról sem ír sokat: leírja, hogy John arab ruhát húzott, de azt már nem részletezi, hogy milyet. A tulajdonságaikról sem derül ki semmi érdemleges, az egész regényben azt olvashatjuk, hogy Philippa tudta, hogy John most az ő helyében igen okosan és bátran viselkedne, és ez fordítva is igaz. Tehát kábé ennyit tudunk a szereplőkről. (Vagy megemlíthetném a Babiloni Kék Dzsinnt (aki egyébként Berlinben él), akiről Phillippa rögtön tudta, hogy ki, mert talpig kékbe öltözött. De mindezt úgy találta ki, hogy kábé háromszor hallotta a Kék Dzsinnt nevét, és akkor még azt sem tudta, hogy ki is az.)

A regényben egyetlen jó dolog van a számomra: az, hogy többször is megemlítik Budapest nevét, mert az ikrek sokat utaznak a Magyar Királyi Expresszel. (Ez az egyik fejezet címe is). Igaz, az is bánthatna, hogy John fájlalta a hasát a gulyástól, de ezt elnézhetjük neki, a regény többi, fent említett hibájával szemben.

Még egy dolog, amit szeretnék megjegyezni, de ez már nem a szerző hibája, hanem a kiadóé: a könyvek borítója. A két kötet borítója nem ileszkedik egymáshoz. Vegyük például a sorozatcím emblémáját: az második köteten teljesen másmilyet láthatunk. És míg az elsőben bele van nyomva a borítóba (úgy mint a HP-nél a HP-embléma), a másodikon egy sima rajzot láthatunk. A másik, hogy az első kötet borítója igazán misztikus, nekem elnyerte a tetszésemet, de a második már rajzolt (az első olyan volt, mint egy régi egyiptomi szőnyeg), és az sem valami szép. A könyvgerincén az író neve, és a lámpa sem egy helyen helyezkedik, és ez elég rossz.

Na ennyi legyen elég, és a folytatásig (A Katmandui Kobrakirály), amely karácsonykor jelenik meg, reménykedjünk, hogy a harmadik, befejző kötet már jobb lesz.

Értékelés: 10/4

2007. jún. 25. - Chris
Címkék: Agave kiadó, Olvastam 2007 ben, P B Kerr Kategóriák: Könyvkritikák
Még nincsenek kommentek